Dátum: 20-09-24 14:26

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász helyi csoportjának szervezésében jótékonysági üstös szilvalekvár-főzést rendeztek a templomkertben.

A felcímkézett finomságot adományok fejében osztják szét, az ebből eredő adományokból pedig rászoruló embertársaikat támogatják élelmiszerrel, tüzelővel és amire lehetőség van. A házi, hagyományos szilvalekvár cukor-, és adalékanyag-mentesen készült.

300 kg szilvából 178 üveg finomság készült. A főzést reggel hét órakor kezdték, délután 15 órára készült el az utolsó üsttel, a Szeretet-szilvából főzött lekvár.

A résztvevők helyi lakosok, tagok, támogatók, de más településekről, Kiszomborról is érkeztek Varga Attila plébános vezetésével, részt vettek a főzésben, valamint a Ferencszállásról érkező vendégek már adományoztak is, hiszen ők is azonosulnak azzal a szemlélettel: ,,jót tenni, jó!

  

A lekvárfőzés előző nap, jó hangulatú előkészületekkel kezdődött, a szilva magozása. Asszonyok, lányok, gyermekek még daloltak is. Igazi eredményes közösségi munka volt!

Köszönet a résztvevőknek, a tagságnak, valamint minden kedves támogatónak!

Klárafalvi Karitász Csoport

 

További képek elérhetőek a Galériánkban