Egyházmegyei karitászunk szeptember 9-én tartotta meg az Szociális-karitatív önkéntes tréning 2. részét az arra jelentkező önkénteseknek, ezúttal Gyulán.
Több településről jöttek csoportvezetők és önkéntesek, úgy mint Békéscsaba, Csanádapáca, Csongrád, Gerendás, Kiszombor, Mezőhegyes, Nagyszénás, de a legtöbben a helybeli karitász csoporttól érkeztek, akik sokat segítettek a szervezésben.
E képzés célja, hogy az önkéntesek még jobban elmélyítsék tudásukat, gyakorlati tapasztalatokat is megosztott az előadó a hallgatókkal, ezzel is segítve a még professzionálisabb önkéntes szolgálatot.
Ebéd után Kovács Péter esperes-plébános úr meghívott mindenkit a nagy történelmi múlttal rendelkező Nádi-Boldogasszony templomba, ahol részletesen mesélt a szebbnél szebb festményekről, a Mária kegyképről, Apor Vilmos, akit ebben a templomban szenteltek püskökké.
A képzést Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatója tartotta. Nagyon köszönjük neki az élménydús és színvonalas képzést, a hasznos gondolatokat.
Köszönjük a szervezés előkészítésében a helyi csoport aktív közreműködését.
A képzésről készült képeket a Galériánkban találhat IDE KATTINTVA