Dátum: 17-11-07 14:07

Karitász lelkinap Makón

Plébániai karitász csoportok önkéntesei részére szervezett lelkinapot a Karitász, mely 34 fő részvételével valósult meg a makó-újvárosi Szent László király plébánia közösségi házában Pálfai Zoltán plébános lelki vezetésével.

 

A nap a „Jobb adni, mint kapni?” témája köré szerveződött. Zoltán atya szólt a szeretet egyetemességéről, a főparancsról, az isteni és a felebaráti szeretet összekapcsolódásáról, mely a Szentháromság mibenlétén keresztül példa számunkra. Az Atya örök ajándékozása, a Fiú örök elfogadása, mely között a Szentlélek a kapocs, aki összeköti a Háromságot, de nemcsak az isteni személyek között, hanem velünk, emberekkel is. Az ajándékozó és a befogadó szeretet nem választható szét.

 

A kiscsoportos beszélgetésben lehetőség volt a megosztásra. A szentmisét ebéd követte, majd pedig Zoltán atya folytatta gondolatmenetét a Szentháromság közösségéről. Ancsa-Molnár Hajnalka az Egyházmegyei Karitász irodavezetője pedig Andrej Rubljov Szentháromság ikonjának bemutatásán keresztül beszélt a személyek közötti kapcsolatról, a szeretet áramlásáról, összetartozásról, és arról, hogy mi emberek hogyan vagyunk benne, illetve hogyan tudunk bekapcsolódni ebbe a szeretetközösségbe. A nap megkoronázása a templomban tartott szentségimádás volt.

Az eseményről további fényképek tekinthetők meg a Galériában! Klikk!